Hi directioners! Hát eljött ez a rész is. Az utolsó bejegyzésem...:( <3
Epilógus
Lábaimat felhúzva átöleltem őket. Fejemet térdeimen pihentettem. A lágy reggeli szellő simogatta a hajam. Magam elé meredtem, szinte már szokásommá vált, reggelente kijönni ide.
16 éve. Már 16 éve annak, hogy megláttam Harry kocsiját a házamnál. Hogy elraboltak és megismertem őt és a srácokat. 16 éve ismertem meg életem igazi szerelmét, és tudtam meg, hogy mi is az a szenvedés. Csalódtam, rengetegszer, a szerelemben, Harry-ben és magamban is. Összetörtem. Egymás után újra meg újra. Megbántott, megalázott az akit a világon a legjobban szerettem.
Lassan 15 éve annak, hogy megkérte a kezem. 15 éve, hogy majdnem elmentem, hogy mindent ami vele kapcsolatos magam mögött akartam hagyni, de nem tettem meg. Nem hagytam el, hanem igent mondtam neki, és hozzá mentem. Életem talán legrosszabb döntését hoztam, de egyben a legboldogabbat is. Azt mondta, hogy biztonságban leszek. Hittem neki, minden egyes alkalommal.
Ő az a férfi, akivel a legboldogabb és a legfájdalmasabb napjaimat éltem. 13 és fél éve annak, hogy megszületett Mira. Harry-vel való szerelmünknek egyik legszebbik gyümölcse. 12 éve látta meg a nap világot második gyermekünk Mark. 10 éve pedig megszületett Darcy. Igazi család lett belőlünk. Minél jobb anya akartam lenni, Harry pedig csodálatos apa volt. Boldogok voltunk. De semmi sem tart örökké. Azt hittem, hogy azok után amiken keresztül mentünk, bármit képesek leszünk átvészelni. De tévedtem. Végleg megtörtem. Azt mondták, a szerelemben nincs lehetetlen, az igaz szerelemnek sosem lesz vége. Az igaz szerelem mindent átvészel és megbocsájt. De ez nem igaz. Egy teljesen sebzett szív, bizony feladja. Csalódtam magamban megint. Feladtam, megtörtem. Ő pedig, nem harcolt értem, és a szerelmünkért sem. Megígérte nekem, hogy biztonságban leszek és, hogy minden rendben lesz. Megint becsapott. Megint beleestem ugyan abba az átkozott hibába. Hittem neki. Én ostoba. 5 hónapja annak, hogy elhagytam. Ezúttal én futamodtam meg. Elmenekültem, gyáva módon elmentem, hátat fordítottam. 5 hónapja döntöttem el, hogy a gyerekekkel együtt kilépek az életéből.
- Anya. ~Kinyitottam könnyes szemeimet. Darcy állt előttem csillogó tekintettel.
- Látom, hogy fáj. Látom ahogy szenvedsz és tudom, hogy apa is szenved.
- Jajj drágám. ~Simítottam kezemet arcára.
- Tudod....akármennyire is szerettem az apukádat, a szív sérülékeny. Ezerszer összetörhetik, ezerszer megalázhatják, ezerszer megbánthatják. De ezek a dolgok mindig egy újabb sebet ejtenek rajta. És a szív egyszer csak feladja. Ha nem bírja tovább, akkor minden összedől.
- Feladta a szíved? ~Nézett rám mogyoró barna szemeivel.
- Fel. ~Vallottam be, arcomról letöröltem a könnycseppeket.
- Apa szíve is?
- Apa szíve, már több éve feladta. Ő nem harcolt, mindig is én voltam az, aki küzdött kettőnkért. Sajnálom drágám, hogy elkellett jönnünk tőle, de apa múltja nem éppen fényes. Nem maradhattunk ott, mert minket is megtaláltak volna.
- Kik?
- Akik a többieket is. Most menj be szépen, hideg van.
- Rendben. ~Bólintott és vissza szaladt a házba. Igen, Logan emberei. Minket is keresnek.
Nem mondhatom el a gyerekeknek, hogy nem lenne hova vissza mennünk. Nem árulhatom el, hogy az édesapjukat pár hete holtan találták, úgy mint Eleanor-t, Louis-t, Chris-t, Niall-t, Violet-tet, Perrie-t, Zayn-t, Liam-et és Sophia-t. Hogy mondhatnám el nekik, hogy mindenki akit szerettek, meghalt?! Az apjuk hibájából, mert ő régen elkezdett egy borzalmas harcot. Nem mondhatom el, már csak én maradtam nekik. És én, anya tigrisként fogom védeni őket....az utolsó szívdobbanásomig.
