3.Évad 5.Fejezet Szoba

Szoba 

3 hét múlva....

Madi szemszöge:

Egyszerűen nem megy. Nem bírok megnyílni neki. Nem bírom elmondani. Egyszerűen nem jön ki hang a torkomon, hihetetlen, hogy milyen nehéz. 

A szél erőteljesen belekapott a hajamba és az arcomba fújta. Remek!

Már vagy egy órája sétálok. Rám esteledett. Ha ezt a fiúk megtudnák kinyírnának. Eszméletlen milyen hisztit letudnak vágni, hogyha bármelyikünk egyedül kiteszi a lábát a házból. Nagyon durván üldözési mániájuk van. Amit egyrészt megértek, másrészt nem.

Holnap vissza költözök Eleanorékhoz. Őszintén szólva, görcsöl tőle a gyomrom, de nem tehetek mást. Chrisnél nem maradhatok, így is már nagyon rosszul érzem magam. Szegény, vigyázott rám, és mindent megtett értem, én meg...bűntudatom van. Chris megérdemelné, hogy valaki igazán tiszta szívből szeresse. De ez a személy nem én leszek. Egyszerűen nem tudom. Nem tudom szeretni, pedig próbáltam, de nem megy. Nagyon sajnálom szegényt. Pár választásnál nem éppen szerencsés...akár csak én. Steph is és én is a testvérét szeretjük. Vagy szerettük, mert jelenleg nem tudom mit érzek, Steph pedig meghalt. Én pedig kifogtam két maffia vezért, először James aztán Harry. 

A szél megint úgy döntött, hogy játszani van kedve a hajammal. 

Az egyik percben úgy fúj mintha kergetnék, a másikban meg egy homokszemcse sem mozdul. 

Hülye ez az időjárás. Olyan furcsa. 

Mintha jelezni akarna valamit. Valami rosszat és ijesztőt.

-Madi.~Hallottam egy kimondottan mérges hangot magam mögül, óvatosan megfordultam. 

-Louis! Majdnem megállt a szívem.~Ziháltam ijedten.

-Mégis mi a jó büdös francot keresel itt egyedül?~Kérdezte mérgesen.

-Kijöttem sétálni egy kicsit. Friss levegőre volt szükségem.

-Mond. Te normális vagy, vagy már megint elmentek otthonról? Komolyan nem fogod fel a helyzet súlyosságát?!~Mérgelődött és a kezemnél fogva elkezdett rángatni a kocsija felé.

-Bolhából csináltok elefántot.~Mondtam.

-Hát ha az neked bolha, hogy megakarnak ölni minket, akkor mi számít elefántnak?

-Jajj Louis. Közel nincs itt akkora veszély.

-Madi. Ezt had tudjam én jobban, oké? Én vagyok a felelős érted. Ha bármi bajod lesz, Harry élve kiherél.  

-Harry elment Louis. Itt hagyott engem. Nem érdeklem őt.

-Figyelj.~Döntött neki az autója oldalának.

-Harry nem azért ment el, mert nem érdekled őt, hanem azért mert szeret, és tudja, hogy fájdalmat okozott neked. Félt szembe nézni a tettei következményeivel, ezért inkább elment, minthogy lássa mennyire tönkre tett téged. És most az előtt tűnjünk el innen, mielőtt egy golyóval végezzük a fejünkben.~Ültetett be a kocsiba mint valami rablót. Gyors léptekkel megkerülte a járművet és beszállt mellém. Beindította az autót és rátaposott a gázra.

-Louis. Kicsit túlzásba viszitek, nem? 

-Inkább, elővigyázatos leszek, mint sem elővigyázatlan. 

-Te félsz Louis.~Állapítottam meg az eléggé nyilvánvaló érzését.

-Nem félek!

-Jajj, kérlek. Nem vagyok hülye, látom amit látok. Félsz, és nem tudod, hogy mit csinálj. Tanácstalan vagy és kétségbeesett. 

-Örülök, hogy ennyire belém látsz, de most már örülnék ha csöndben maradnál.~Morogta.

-Eddig azt akartátok, hogy beszéljek.

-Kár volt.~Motyogta. Egy fintort vágtam felé, majd csöndben maradva az utat fürkésztem. 

***

-Jajj Madi, annyira örülök neked.~Ölelt magához szorosan Eleanor. 

-Addig mi felvisszük a cuccod a szobádba.~Mosolygott Liam. A "szobádba" alatt azt a helyiséget értette, ami elméletileg az én szobám volt, gyakorlatilag meg nem, mivel mindig Harrynél kellett lennem. Ez a ház, érzéseket hoz fel bennem. Egyszerre rosszat és jót. Örömöt és bánatot. Boldogságot és fájdalmat. Olyan zavaros az egész. Ez a ház...itt történtek velem életem legrosszabb és legboldogabb emlékei. Ebben a házban lettem szerelmes, és ebben a házban gyűlöltem meg azt az embert aki a mindent jelentette nekem. 

Amíg a többiek a nappaliban beszélgettek, addig én felsétáltam az emeletre, és Harry szobája felé vettem az irányt. Az ajtónál megálltam. Nem vagyok biztos benne, hogy be kéne ide mennem. Mégis benyitottam. 

A levegőt gyorsan vettem és a szívem hevesen kalapált. 

Óvatosan beléptem a szobába. Hideg volt és a légkör is olyan...feldúlt volt. Nem tudom megmagyarázni. Egyszerűen érződött. Éreztem, hogy itt, ebben a szobában, törtem össze teljesen. Érezni lehetett minden szörnyűséget ami itt történt.

A hideg futkosott a hátamon ahogy egyre beljebb lépkedtem. 

Elfogott az undor és hányingerem lett. 

Körbe néztem a szobában. Tisztaság volt. Az ágy szépen meg volt ágyazva, minden a helyére volt téve, az ablak nyitva volt, hogy legyen egy kis légmozgás a szobában, mégis...a látszat ellenére olyan zavarosnak tűnt minden. Az emlékek amik ehhez a szobához kötnek és az érzések. Mindent megváltoztattak. 

-Madi.~Hirtelen fordultam hátra, Eleanor szomorú tekintettel nézett rám. 

-Jól vagy?~Kérdezte és közelebb jött hozzám.

-Ez a szoba....

-Az emlékek, ugye?~Nézett körbe a szobában. Némán bólintottam.

-Rend van.~Jelentettem ki.

-Igen. Mielőtt Harry elment össze pakolt. Nem nyúltunk semmihez, csak az ablakot szoktuk kinyitni időnként, hogy kicsit levegőzzön a szoba. Meg néha Louis bejön.

-Sajnálom Louist. Nagyon szar és nehéz lehet neki.~Fordultam Eleanor felé.

-Igen. Nagy felelősség van a vállán, és látszik, hogy nem bírja el. Louis erős. De nem egy bandavezérnek való. Amíg Harry itt volt, Louis tökéletesen boldogult, de most, hogy elment...nem megy neki. 

Félek Madi. Rettegek attól, hogy elveszítem őt...ez az egész hülye banda dolog miatt. Mostanában, sokszor úgy érzem magam mellette, mintha nem is a barátnője, hanem inkább a kutyája lennék. Minden rajtam csattan. Szeretem Louist...de kezd sok lenni. Én a barátnője vagyok és mellette állok, de az, hogy ő úgy bánik velem mintha a kutyája lennék...már sok. Nagyon feszegeti a határokat. Próbálok türelmes lenni vele, de most már elegem van. 

-Teljesen megértelek El. Mind a kettőtöknek nehéz. Sajnálom, hogy így alakultak a dolgok.

-....De annak örülök, hogy te jobban vagy.~Mosolyodott el. 

-Köszönöm.~Néztem rá hálásan.

-Mit?~Értetlenkedett.

-Hogy mellettem voltál.

-Ez természetes. Szükséged volt rám. Te is mindig ott voltál nekem. Na, de szerintem vissza megyek Louishoz. Hátha most lehet vele beszélni. 

-Rendben.~Bólintottam. 

Egyedül maradtam a szobában. Nem láttam értelmét tovább itt maradni, ezért úgy döntöttem le megyek a nappaliba. Amint kiértem a szobából, feltűnt, hogy nagyon csend van. Furcsa. A Lépcső tetején, megálltam.

-Szia Harry. Gemma vagyok...csak annyit szeretnék mondani, hogy nagyon hiányzol.~Sírt a telefonba. 

-Nem tudom, hogy mi van veled, hogy élsz-e még. Megőrjít, hogy nem tudok rólad semmit. Kérlek, legalább csak írj egy sms-t, hogy élsz még. Itt nálunk minden szar. Louis kész van idegileg, mindenki feszült. Állandóan mennek a veszekedések. Niall és Zayn azt mondták, hogy nem fogsz többet vissza jönni...de én tudom, hogy ez nem igaz. Sok szörnyűséget tettél, mondtál....de én tudom, hogy nem hagynál itt minket. Te nem ilyen vagy Harry. Én bízok benne, hogy vissza fogsz jönni. Bízok benned Harry, szóval ne hagyj cserben engem. De gondolom, hogy nem erre vagy kíváncsi, hanem Madire. Most már jobban van. Szerintem teljesen fel fog épülni. Most már rendesen kommunikál mindenkivel. Szóval....a lényeg, hogy nagy szükségünk van rád, és jó volna, hogyha most már haza tolnád a segged.....Szeretlek. Vigyázz magadra. Szia.~Tette le a telefont Gemma. Nagyot sóhajtott és könnyeit egy mozdulattal letörölte arcáról. Úgy döntöttem inkább nem zavarom, úgyhogy a szobám felé vettem az irányt. 

Liam szemszöge:

Amióta megtudtam, hogy lehet itt kell hagynunk Londont és a lányokat, rosszul érzem magam Sophi társaságában. Feszült vagyok, és talán bűntudatom is van. Rettegek tőle, hogy itt hagyjam őt. Ő hozzám tartozik és nem akarom őt elveszíteni. Az egyetlen megoldás az lenne, ha Harry vissza jönne, most még megtudná menteni a menthetőt, és talán...újra a régi lenne a banda. 

-Liam. Elmegyek fürödni, velem jössz?

-Menj csak Sophi. Most nem. 

-Ismerlek már Liam. Amióta vissza jöttetek a megbeszélésről, kerülöd a tekintetem, nem szólsz hozzám csak ha kérdezek. Mi történt?

-Semmi.~Mosolyogtam rá, hátha elhiszi.

-Én nem Madi meg Eleanor vagyok. Nem fogom hagyni, hogy semmibe nézz.

-Nem nézlek semmibe Soph, csak nem történt semmi olyan.

-Liam. Nő vagyok. Megérzem az ilyet. A hazugságokat pedig utálom.~Vonult be mérgesen a fürdőbe.

-Basszus.~Motyogtam. Mit mondjak neki? Az igazat nem mondhatom. 

-Louis!~Hallottam Eleanor kiáltását. Gyorsan felkeltem az ágyról és kisiettem a szobából.