2.évad 6.fejezet Gyenge vagy!

Gyenge vagy!

Louis szemszöge:

Megbántam, hogy kiabáltam Eleanorral de nagyon feltud idegesíteni.

-Sajnálom.~Sóhajtottam és megöleltem. Hangos zokogásba kezdett és ellökött magától. Olyan esetlennek és törékenynek tűnt. 

-Nekem már senkim nem maradt rajta kívűl. Ő áll hozzám a legközelebb az életemben minden fontos személyt elveszítettem. A szüleim meghaltak minden rokonom halott már csak ő maradt nekem. Őt nem vehetik el tőlem azt már nem bírnám elviselni.~Rogyott össze.

-Ígérem, hogy megtalálom.~Guggoltam le elé.

-Nyugodj meg. Mindent elfogok követni, hogy megtaláljam.~Adtam puszit a hajára. 

-Kérlek Louis. Nekem már csak ő maradt.~Ölelte át a nyakam.

-Semmi baj nem lesz. Megtalálom.~Vígasztaltam.

-Kérlek.~Zokogott.

-Shh.~Símogattam nyugtatásként a hátát.

-Kérlek Louis. Őt nem veszíthetem el.

-Semmi baj.

Miután Eleanor egy nyugtató és egy altató segítségével megnyugodott és elaludt, elmentem és keresni kezdtem Madit. Egész éjjel ezen dolgoztam és végűl nehezen meg is lett az eredménye. Tudom, hogy hol vannak és azt is, hogy nem lesz könnyű menet. A nappaliban ültem a kanapén ölemben a laptoppal. Fejjel megyünk a falnak és ez nagyon veszélyes de megértem Harryt. Én is ezt tenném ha El lenne bajban. A telefonomat a kezembe vettem és egy körüzenetet küldtem a csapat tagjainak.




Amint beértünk a fiúkkal együtt a raktárba, Harry már az asztalnál ült.
-Na végre.~Morogtam.
-Szia Harry.~Szaladt oda hozzá Niall.
-Niall.~Mormogta Harry. Semmi érzelem, semmi köszönés.
-Azért ennyire ne örülj nekünk.~Jegyezte meg Liam.
-Pofabe és üljetek le.~Parancsolt ránk.
-Utálom amikor ilyen vagy.~Ültem le a szokásos helyemre.
-Azt mondtam, hogy kuss.~Nézett rám mérgesen. Senki nem szólt semmit inkább csöndbe maradtunk és vártuk, hogy mindenki megérkezzen. Olyan hideg volt, hogy majd oda fagytam a székhez. A lehelletem látszódott a levegőben. A kapucnit a fejemre dobtam és próbáltam nem megfagyni. Amíg én azzal voltam elfoglalva, hogy mennyire fázok, Harry egy rövidujjúba ült az asztalnál. Ha már rá néztem kirázott a hideg. Fél óra múlva már mindenki a helyén ült.
-Akkor akinek volt bármi féle feladata Madi megtalálásában az mondja, hogy mire jutott.~Mondta ridegen Harry. Mindenkit végig hallgattunk akinek bármi feladata volt aztán én következtem. Felálltam, megigazíttam a kabátom ujját, nagy levegőt vettem és belekezdtem.
-Tudom, hogy hol vannak. De az elhangzottak alapján felelőtlen dolog lenne oda menni mivel kétszer annyian vannak mint mi...
-A lényeget mond Louis.~Csapott az asztalra Harry.
-Londontól északra vannak. A határtól kell menni 5 km-t ott lesz balra egy kis földes út, onnan egyenesen 200 métert, lekell fordulni balra aztán a következőnél jobbra majd megint balra és megint balra. Ott vannak.~Ültem vissza.
-Szedjétek össze magatokat már ma oda megyünk.~Állt fel Harry.
-Még tervet se beszéltünk meg.~Kezdtem mérges lenni.
-A terv az, hogy ma 4 órakor itt találkozunk oda megyünk megmentjük Madit és mindenki mehet a dolgára.~Ordított Harry.
-Nem csak a saját életeddel játszol de a miénkel is.~Álltam fel én is mérgesen.
-Amióta a bandában vagy az életeddel játszol és nem csak te hanem mindenki más, úgyhogy ne rinyáljál mert ha nem mentjük meg Madit Eleanor lesz az első aki egy koporsóban végzi a föld alatt.

Madison szemszöge:

Fejemet a hideg falnak döntöttem. Szemeimből potyogtak a könnyek. Miért kellett elszöknöm Harrytől? Miért nem bírtam a fenekemen maradni? Már megint én basztam el mindent. Nem hibáztathatom mindig mindenért Harryt. Pedig mennyivel könnyebb úgy.
Az arcomról letöröltem a könnyeket és elmosolyodtam. Nem azért mert, boldog vagyok hanem azért, mert......Feladom. Nem küzdök tovább se Harry ellen se más ellen. Elfáradtam, nem csinálom ezt tovább. Eddig se ért semmit az életem akkor nem mindegy?! Egész eddig azon voltam, hogy a félelem és a szomorúság ne vegye átrajtam az uralmad, de..elég volt. Meguntam, hogy mindig próbálkozok és semmire nem jutok.
Harry!
Bárcsak itt lennél. Bárcsak velem lennél. Bárcsak ne szöktem volna el....de már nem érdekel. Ami megtörtént az megtörtént nem bírok változtatni rajta. Gyenge vagyok.

Visszaemlékezés

-Gyenge vagy!~Kiáltott rám.

-Nem vagyok gyenge csak elegem van.~Sírtam.

-Szedd már össze magad. Mit sírsz? Mintha olyan rossz sorod lenne.~Állt meg előttem. 

-Szerinted nincs okom sírni? Nincs életem mert elvetted. Nincs szabadságom mert elvetted. Nincs boldogságom mert elvetted.~Ordibáltam.

-Eddig se volt életed...~Nézett mélyen a szemembe.

-Dögölj meg.~Mondtam. Hátra lökött az ágyon és a csípőmre ült.

-Szedd össze magad Madi és mosolyogj.~Tette kezét az arcomra és letörölte a könnyeimet.

-Hagyj békén.~Fordítottam el a fejem.

-Neked akarok jót. 

-Nekem? Ha nekem akarnál jót akkor el se raboltál volna.~Sírtam.

-Fogd már be. Ne picsogj hanem szedd össze magad.~Kiabált az arcomba. 

-Hagyjál már.~Kiáltottam. Keze az arcomon csattant.

-Kérsz még egyet? Azt akarod, hogy addig üsselek amíg abba nem hagyod a sírást? Úgy nehezebb lesz.~Markolt bele a hajamba. Nem szóltam semmit csak némán néztem rá és próbáltam abba hagyni a sírást. Becsuktam a szemem.

Madi, nyugodj meg!

Mondogattam magamnak. Újra kinyitottam a szemem és belenéztem abba a zöld szempárba. Elengedte a hajam és sóhajtott egyet.

-Erősnek kell lenned Madi. Szerinted miért vagyok veled ilyen?.....Hogy megerősítselek. Az erősek túlélik de a gyengék elesnek. Felejtsd el a sírást és mosolyogj akkor is amikor fáj.~Simított végig az arcomon. 

-Mi van ha nem akarok erős lenni?~Kérdeztem remegő hangon. Közel hajolt az arcomhoz és mélyen a szemembe nézett.

-Nem akarásnak nyögés a vége.~Suttogta. Pontosan tudom, hogy ezzel mire célzott.

-Nem akarás kérdése. Azért vagyok én itt, hogy megerősítselek.~Szállt le rólam. 

Visszaemlékezés vége

-Gyenge vagy!
Igaza volt. Gyenge vagyok. Eddig nem vallottam be de most már nincs miért tagadni.
-Erősnek kell lenned Madi. Szerinted miért vagyok veled ilyen?.....Hogy megerősítselek. Az erősek túlélik de a gyengék elesnek. Felejtsd el a sírást és mosolyogj akkor is amikor fáj.~Elmosolyodtam. 

Visszaemlékezés

-Szeretlek.~Lihegte a fülembe miközben erőseket lökött. 

-Én is szeretlek.~Pusziltam meg a nyakát. Egy nagy nyögést követően mind a ketten elélveztünk. Fáradtan rogyot rám és nyomott egy puszit az arcomra. Levakarhatatlan volt a mosolyom. 

-Kigondolta volna, hogy a nagy Harry Styles elfárad egy kis szextől.~Vigyorogtam.

-Hé. Ne gonoszkodj.~Emelte fel a fejét és rám mosolygott.

-Imádom amikor mosolyogsz. Olyan gyönyörű vagy.~Adott egy puszit a számra. 

-Boldog vagyok.~Suttogtam.

-Örömmel hallom. A mosolyodból gondoltam.

Visszaemlékezés vége