3.Évad 12.Fejezet Nincs többé ilyen, hogy One Direction

Nincs többé ilyen, hogy One Direction

-Miért Louis?
-Madi...Én azt hiszem...nagyon megszerettelek. Úgy tekintek rád, mint a vérszerinti húgomra. Én mindig is családcentrikus voltam, imádom a gyerekeket és Eleanort. Fáj látnom, hogy Harry mit csinál, hogy folyton megbánt téged. Az utóbbi időben én is ezt csináltam Eleanorral, és kurva szar érzés, tudom, hogyha Harry észhez tér, akkor már késő lesz.
-Louis..én annyira hálás vagyok neked, és mindenkinek aki mellettem volt, mikor tényleg szükségem volt valakikre, ti ott voltatok. Az elejétől kezdve számíthattam rátok és ezt sosem felejtem el nektek. Már a kezdeteknél a szívemhez nőttetek, mert láttam, hogy nektek nem tetszik amit Harry csinál és ahogy csinálja. Megvédtetek, kiálltatok értem, és ezért halálom napjáig hálás leszek nektek.
-Mi vagyunk hálásak neked, Madi. Mert megmutattad, hogy nincs lehetetlen.~Szorosan Louishoz bújtam, aki egy nagy cuppanós puszit nyomott a fejem búbjára.
-Elmegyek készülődni.~Álltam fel.
-Miért? Hova készülsz?~Lepődött meg.
-Harry este étterembe megy és én ott leszek.
-Mi? Oda akarsz menni, nyilvános helyre?
-Miért? Nem megölni akarom, csak látni és beszélni vele.
-Akkor megyek én is.~Sóhajtott, majd küldött felém egy kedves mosolyt.
-Rendben.~Mosolyodtam el. A bőröndömet magam után húzva eltűntem a fürdőszoba ajtó mögött.

***

Zaklatottan ültem az asztalnál, Louissal szemben. Kezeim az asztalon pihentek, ujjaimat tördelve vártam a nagy találkozásra. Nyílt az ajtó. Idegesen pillantottam oda, és döbbenten láttam, ahogy Liam és Niall lépnek be rajta.

-Hát ti?~Sietett oda hozzájuk Louis.

-Nem bírtunk otthon maradni. 

-És a lányok?

-Ashtonék vigyáznak rájuk.~Bólintott Niall.

-Rendben, gyertek.~Intett Louis az asztalunk felé.

-Mi beülünk oda a sarokba. Először téged lásson csak meg Madit.~Louis bólintott és vissza ült velem szembe. Hozzám hasonlóan ő is nagyon ideges volt.
-Jól vagy?~Nézett rám.
-Igen.~Bólintottam. A pincér mosolyogva letette elénk a kikért italunkat és elbattyogott. Bele kortyoltam az ásványvizembe, annyira ideges voltam, nem tudtam mit csináljak.
Az ajtó újra kinyílt. Tekintetemet oda kaptam és nagyot nyelve tudatosítottam, hogy megérkezett a várva várt személy. Mély levegőt vettem, úgy éreztem megfulladok, próbáltam minél több oxigénhez jutni. A szám és a torkom azon nyomban kiszáradt, a szívem a torkomban dobogott.
-Madi.~Szólított meg Louis. Kis fázis késés után ránéztem.
-Nyugi.~Mosolygott rám. Bólintottam, de egyre rosszabbul éreztem magam. Az ájulás szélén álltam. Tekintetem vissza vezettem rájuk. Harry becsukta az ajtót és mosolyogva a pincérhez sétáltak, aki elvezette őket egy középen lévő asztalhoz. Kihúzta Daniell-nek a széket, ez nekem elég volt és máris ölni tudtam volna. Leült vele szembe és bájosan csevegni kezdtek egymással. A szívem minden egyes pillanattal egyre jobban meghasadt. Daniell háttal ült nekem, de Harryt pontosan jól láttam. Ahogy nézett rá. Hirtelen elfogott a hányinger. Gyorsan felálltam, így a szék a nagy lendülettől hátradőlt. Mindenki felém kapta a tekintetét, de engem csak az érdekelt, hogy időben eljussak a mosdóhoz. Kezem a szám elé tartottam és beszaladtam a női wc-be.
-Madi.~Louis utánam szólt, de már nem volt időm visszafordulni, pont, hogy a wc fölé bírtam hajolni. Minden kijött belőlem, pedig ma nem is ettem semmit. Szemeimből potyogtak a könnyek. Levegőt alapjáraton is alig kaptam nem, hogy így.
Mikor már minden kijött belőlem és nem hánytam tovább, elhajoltam a wc felől. Csukott szemmel mély levegőket véve próbáltam lenyugtatni magam.

Harry szemszöge:

-Hát igen, ennek a napnak voltak érdekes szituációi.~Nevettünk.

Nagy puffanást hallottunk az étterem egyik sarkából, automatikusan mindenki oda nézett. A szám tátva maradt egy pillanatig, nem hittem a szememnek.

Madi.

A mosdók felé szaladt, kezét a szája elé tartotta, mintha mindjárt hányni készülne. Louis követte a mosdóig de oda már nem ment be. Pont felálltam, mikor megláttam a többieket is arra sietni. Mindenki itt van? Körbe néztem, de több ismerős arcot nem láttam. Csak Madi volt itt, Louis, Liam és Niall. 

Mit keresnek itt? És ha ők itt vannak akkor hol van Zayn? vagy a lányok?

Nem értettem az egész helyzetet. Mit keresnek itt, Madinek mi baja?

-Harry? Ismered őket?~Kérdezte Daniell.

-Öm...nem.~Ráztam a fejem.

-Gyere. Ma együnk máshol.~Fogtam meg a kezét.

-Rendben.~Állt fel. Felsegítettem rá a kabátját és a derekát átölelve elhagytuk az éttermet. Amint kiértünk hátra pillantottam, de Madi még mindig nem jött ki a mosdóból. 

Madi szemszöge:

-Jól vagy?~Jött be egy kedves pincérnő.

-Én azt hiszem...Igen.~Nyögtem és nagy nehezen felálltam. A mosdókagylóhoz sétáltam és megmostam az arcom. Lassú, fáradt léptekkel kimentem.

-Úristen Madi. Jól vagy?~Állt elém Louis és lehajtott fejemet felemelte. Némán bólintottam, de közben alig bírtam megállni a lábamon. Ezt ő is észre vette és karjába kapott. Úgy éreztem magam a kezeiben mint egy rongybaba. Tekintetemet az az asztal felé fordítottam ahol Harryék voltak. Aztán minden elsötétült. 

Eleanor szemszöge:

-Szerintetek elmondjuk neki?~Kérdeztem ujjaimat tördelve.

-Nem tudom, hogy miért. De van egy olyan érzésem, hogy tudnia kell róla.~Bólintott Louis.

-Nem tudom, hogy mikor lenne a megfelelő pillanat.~Ráztam a fejem.

-Minél előbb tudnia kell, joga van az igazsághoz.

-Össze fog törni Louis. Újra.

-Már összetört Eleanor. Madi rosszul lett, Harry kihasználva a helyzetet eltűnt. Nem is érdekelte, hogy mi van vele. 

-Az én hibám. Én beszéltem rá, hogy jöjjön el ide.~Hajtottam le fejem és utat adtam könnyeimnek. 

-Nem csak te hanem én is.~Sóhajtott Pezz.

-Nem a ti hibátok. Erről az egészről Harry tehet. Minden miatta van.~Mérgelődött Loui.

-Skacok Madi ébredezik.~Jött ki a szobából Chris.

-Akkor menjünk.~Álltam fel és letöröltem könnyeimet. 

Madi szemszöge:

-Szia Madi. Hogy vagy?~Simogatta a hajam Eleanor.

-El? Te mit keresel itt?~Kérdeztem rekedtes hangon.

-Hallottuk mi történt, és nem bírtunk otthon maradni. Muszáj volt látnunk téged. 

-Harry? Ő hol van?

-Figyelj Madi.~Sóhajtott El. 

-Mikor kijöttél a mosdóból, Harry már nem volt ott.

-Elment?

-Igen.~Bólintott Louis.

-Értem.~Fordítottam el fejemet. Elment, ott hagyott.

-Nem is érdekelte, hogy mi van velem.~Mondtam ki gondolatom. 

-Madi.~Louis felé fordítottam arcom. 

-Tudnod kell még valamiről.~Hajtotta le a fejét, majd kis idő múlva újra rám nézett. 

-Harry eljegyezte Daniell-t.

-....Magamra hagynátok egy kicsit?! Kérlek!~Kértem halkan. 

-Persze.~Adott egy puszit a homlokomra El és kimentek a szobából. 

Éreztem ahogy a szívemen még egy hasadás keletkezik, és szinte éreztem ahogy összeroppan a nagy súly alatt, ami hosszú idők óta nyomja. De ez mind olyan halkan történt. Azt hittem ez lesz a leghangosabb és a legfájdalmasabb dolog, de nem. Egyszerűen csak megtörtént, és hirtelen nem éreztem semmit. Sem fájdalmat, sem szenvedést. Semmit. Csak összetört és kész, minden elmúlt. 

Hosszú perceken keresztül bámultam a plafont. Mintha az idő megállt volna, nem éreztem a percek előrehaladtát. Ott feküdtem az ágyon, érzelmek nélkül, üres tekintettel. De ez most nem olyan volt mint múltkor. Tisztában voltam azzal, hogy hol vagyok, hogy mit csinálok, hogy mi történt. De mégsem fájt. Nem fájt a tudat, hogy nem érdeklem Harryt, hogy tudomást se akar rólam venni. Egyszerűen nem érdekelt. Csak feküdtem ott, összetört szívvel az ágyon, és hallgattam a saját 

levegővételem. 

Louis szemszöge:

-Louis. Biztos vagy benne?

-Teljesen. Most végig fog hallgatni.~Szálltam ki az autóból.

-Várj. Mit akarsz neki mondani?~Jött utánam Liam.

-Az igazat.

-Ez mit jelent? Louis várj, gondold át újra. 

-Liam. Vége. Ezzel a nappal a(z) One Direction végleg a múlté. Nincs többé ilyen, hogy One Direction.~Kopogtam be az ajtón. Nem sokkal később az ajtó kinyílt és az egykori, legjobb barátom állt előttem. 

-Louis~Nyögte döbbenten.

-Szia Haver.