3.Évad 15.Fejezet VÉGE

Hi directioners. Ezt a részt volt a legnehezebb elkezdenem, az eleje nagyon rossz, de a vége szerintem teljesen ide illik. Furcsa érzés, hogy úgymond ez az utolsó rész. Nem fogok többet írni ebbe a blogba (Csak epilógust). Mérhetetlenül imádlak titeket, amiért velem tartottatok. Sajnálom, hogy a tulajdon bezárja kapuit, de szerintem ez a tökéletes befejezés. Jó olvasást kívánok és remélem, hogy titeket is megérint ez a rész annyira mint engem.
Puszi :*

Vége

Daniell szemszöge:

Ez a Madison csodálatos egy nő. Harry felé fordultam, de arcomról azonnal eltűnt a mosoly mikor rá néztem. Még mindig az ajtót bámulta, de az az arc mindent elmondott. Olyan szerelmet láttam rajta, mint még soha senkién. Szemei könnyektől csillogtak, és vágyódva nézett Madison után. Szemeimet összeszorítottam és fejemet lehajtottam. 

-Daniell.~Szólított meg halkan.

-Ne Harry. Nem kell mondanod semmit. Szereted őt....és akármit is csinálnék ezt soha nem tudnám megváltoztatni. Láttam, hogyan néztél rá, és látom, hogy most mit érzel, az arcodra van írva. Őt akarod, nem engem. Eddig azt hittem, hogy mi vagyunk a tökéletes páros, de most már tudom, hogy ez nem igaz. Ti ketten, sokkal jobban összeilletek. Madi pedig, ahogy hallottam, a legcsodálatosabb lány. Nála jobbat tényleg nem kívánhatnál. Szóval menj, és szerezd vissza életed szerelmét. 

-Sajnálom Daniell. Köszönöm, hogy itt voltál nekem, fontos vagy számomra...de igen. Madi életem nagy szerelme, és nála jobbat nem kívánhatnék. Mindig hálás leszek neked Dani, ezért a pár hónapért.~Hajolt hozzám, egy puszit nyomott az arcomra és a kocsikulcsát felkapva az ajtó felé sietett. 

-Harry várj.~Szóltam utána. Felém fordult és egy mosoly kíséretében várta, mit akarok mondani. 

-A gyűrű.~Húztam le az ujjamról. Hozzá sétáltam és a kezébe adtam, majd felnéztem szemeibe. 

-Köszönöm.~Suttogta. Sietősen elhagyta a házat. Több mint 4 hónap után, kilépett az életemből, végleg. 

Harry szemszöge:

Siettem, amennyire csak tudtam. Időben oda kell érnem a reptérre, még mielőtt Madi felszáll a repülőre. Úgy érzem, mintha versenyt futnék az idővel. Olyan mintha az életemért sietnék. Hiszen Madi az életem. Ő jelenti számomra a mindent. Ez a pár hónap megtanított sok mindenre. Végre olyan lettem, amilyen mindig is akartam lenni, és amilyennek Madi is akart, hogy legyek. Lezártam a múltat és most már csak is a jelenre koncentrálok. Innentől semmi más nem lesz fontos, csak az, hogy vissza szerezzem életem szerelmét. Annyit szenvedtünk, megérdemeljük végre, hogy boldogok legyünk. Nagyon remélem, hogy Madi megbocsájt nekem.
Leparkoltam a reptér előtt és a további utat futva tettem meg. Gőzöm nem volt, hogy merre kell menni. Megálltam egy percre és a telefonomat előkapva tárcsáztam Louist. Nem vette fel. Sorban felhívtam mindenkit, de senki nem szólt bele. A francba. Kifutok az időből. Körbe néztem és elkezdtem futni az egyik irányba. Ez a reptér nagyon nagy, vajon merre lehet?

Madi szemszöge: 

-Köszönöm, hogy segítettetek. ~Néztem rájuk hálásan.

-Semmiség. ~Legyintett szomorúan Louis.

-Madi. Nem akarom, hogy elmenj. ~Sírt Eleanor.

-Jajj El. ~Öleltem magamhoz. 

-Ha oda értem felhívlak. ~Mosolyogtam.

-Meg van a cím? ~Kérdezte szipogva.

-Igen, itt van a zsebemben. ~Húztam elő. 

-Rendben. ~Sóhajtott majd újra sírásban tört ki. Louis magához ölelte barátnőjét. 

-Perrie. ~Mindannyian a hang irányába kaptuk tekintetünket. 

Perrie szemszöge:

Zayn és Harry álltak ott. Szemeimből azonnal megindult a könnyáradat. 

-Zayn? ~Hitetlenkedtem. Azt hittem, hogy soha többet nem fogom őt látni. 

-Itt vagyok Pezz. Én annyira sajnálom. ~Rázta fejét és közeledni kezdett.

-Mit keresel itt? ~Hangom annyira törékeny volt.

-Rájöttem, hogy nem tudok nélküled élni Perrie. Te vagy az életem. Sajnálom, hogy elhagytalak, nagyon szeretlek. 

-Zayn. ~Sírtam és nyakába vetettem magam. Ahogy egymáshoz értünk, elfogott az az ismerős bizsergés. Szorosan öleltük egymást, mintha az életünk múlna rajta. Kezeim nyaka körül kulcsoltam össze, míg ő derkamnál fogva szorosan húzott magához. Nyakamba puszilt. Annyira elhajoltam tőle, hogy lássam arcát. Ajkait azonnal az enyéimre tapasztotta. Elmondhatatlanul jó volt ismét a karjaiban lenni és csókolózni vele. Érezni a közelségét, a test melegét. 

-Nagyon szeretlek Zayn. ~Suttogtam ajkaira. 

-Én is Perrie. ~Csókolt meg újból sürgetően mégis gyengéden.   

Madi szemszöge:

Jó volt látni Perrie arcán, azt a boldog mosolyt. Örülök, hogy Zayn így döntött és visszajött hozzá. Igazán megérdemlik, hogy boldogok legyenek. Harryre pillantottam akinek tekintete lyukat égetett mellkasomba. Mit keres itt? Rámosolyogtam majd elfordítottam fejemet. 

Azonnal elöntöttek az emlékek. 

Visszaemlékezés:

-Harry! ~Sikítottam nevetve. Csípőmön ült és csikizett. 

-Kérlek. 

-Mond ki, hogy az enyém vagy. ~Hagyta abba a csikizést.

-Nem mondom. ~Durcáztam. Kezei újra akcióba lendültek. 

-Neee. ~Visítottam.

-Nem hallom. ~Vigyorgott.

-A tiéd vagyok. ~Nevettem.

-Hogy mondod? ~ Hajolt közelebb arcomhoz és kezeivel fejem mellé szegezte az enyémeket.  

-Tiéd vagyok. ~Vigyorogtam.

-Nem hallom.

-Harry. ~Nevettem.

-Mondom nem hallom.

-A tiéd vagyok. ~Kiabáltam. Vigyorogva ajkait számra tapasztotta. Rám feküdt, kezeimet elengedte, beletúrtam sűrű, göndör hajába. Egyik kezével hajamat símogatta, másikkal a fiókban keresgélt. Elszakadtam ajkaitól és nevetve néztem ahogy kiveszi a kis dobozkát a fiókból. Vigyorogva nézett rám, mikor kivette a dobozból a benne lévő tartalmat. Szenvedélyesen megcsókolt és csípőjét nekem nyomta. 

~~~~~

-Szeretem amikor ilyen vagy. ~Pusziltam meg arcát.

-Én meg azt szeretem amikor pucéran fekszel alattam. ~Gördült rám.

-Mint mondjuk most. ~Adott egy puszit számra.

-Mi lesz később Harry? ~Komolyodtam el.

-Hogy értve mi lesz később? ~Nézett rám értetlenül.

-Monjuk 5 év múlva vagy 10?

-5 év múlva, hárman fogunk élni egy szép nagy házban. Te, én és a kis Darcy. ~Nyomott egy puszit a homlokomra.

-10 év múlva pedig már öten vagy hatan, esetleg akár tizen is, együtt fogunk élni, mint egy boldog család. 

-Mi lesz a bandával?

-Feloszlatom. Elköltözünk valahova, ahol az ellenségeink nem találnak meg minket. 

-Megígéred? 

-Megígérem....Boldogok leszünk.~Csókolt meg. 

~~~~~

-Biztos nem gondolod meg magad? ~Sóhajtott Chris.

-Nem. Eldöntöttem.

-És ha Harry időközben észhez tér? 

-Chris. Rengeteg ideje volt rá. Nem szeret már engem...és úgy érzem, hogy én sem úgy érzek iránta mint régen. 

-Ezt úgy érted, hogy már nem szereted?

-Mindig is szeretni fogom Chris. Csak feladtam. Most már nem érdekel ez az egész. Hagyom, hogy boldog legyen Daniell-lel. 

-Nem fáj?

-De igen. Pokolian. Amióta Harryvel vagyok mindig fáj valami. 

-Akkor miért nem maradsz itt és harcolsz?

-Mert nincs értelme. 

-Fájdalomban akarod végig élni az egész életed?

-Nem...Gyere velem Chris. ~Néztem fel rá.

-Tessék? ~Lepődött meg.

-Gyere velem.

Visszaemlékezés vége.

-Madi. ~Szólított meg Chris.

-Igen?

-Amint elintéztem a dolgaimat Londonban, megyek hozzád Amerikába. ~Fogta meg a kezem. 

-Rendben. ~Bólintottam. A hangosbemondón megszólalt egy hang ami jelezte, hogy megkezdhetem a felszállást. Feléjük fordultam, hogy elköszönjek, de a többieket sehol nem láttam csak Harryt. Jobban körbe nézve, ott álltak a fal mellett és minket bámultak.

-Madi.

-Harry. Mit keresel itt?~Csuklott el a hangom. 

-Érted jöttem.

-Hogy?

-Kérlek ne menj el. ~Fogta meg egyik kezem. Nem jutottam szóhoz, lábaim földbe gyökereztek. 

-Akkora hibát követtem el Madi. Soha nem szabadott volna, hogy elhagyjalak téged, de így legalább megtanultam kordában tartani az érzéseimet. Végre olyan ember lettem, aki mindig is szerettem volna. Végleg fel hagytam a bűnözéssel. Esküszöm, hogy most már minden rendben lesz. 

-Daniell?

-Nem érdekel Daniell. Sokat segített nekem, de sosem szerettem őt, egy percig sem. A szívem mindig is a tiéd volt és lesz is. Madi ne hagyj itt engem, kérlek. ~Suttogta és magához húzott. A meglepettségtől mozdulni sem bírtam. Ott álltam a karjaiban kővé dermedve. Egyik kezét arcomra simította és megcsókolt. Ajkai puhán tapadtak enyémekhez. Kezével lágyan cirógatta arcomat. Visszacsókoltam és kezeimet nyaka köré fűztem. Másik kezével derekamat átölelte. Olyan szenvedélyes volt egyben gyengéd és vad.  

Ajkai elválltak tőlem, homlokát enyémnek döntötte.

-Szeretlek! Mindennél jobban. ~Nyomott számra egy érzelmes csókot. Halk zokogásba kezdtem, arcomról lecsókolta könnyeimet. Olyan jó volt végre, ennyi idő után ismét a karjaiban lenni. Átölelni, megcsókolni, érezni a szeretetét. Elhajolt tőlem és letérdelt elém. Zsebéből előhúzott egy kis dobozkát.

-Ezt a gyűrűt, még akkor vettem neked, amikor megígértem, hogy boldog jövőnk lesz. Madison Wood, lennél a feleségem? ~Nyitotta fel a kis dobozkát, amiben egy gyönyörű gyűrű kapott helyet. 

-Harry. ~Ennyit bírtam kinyögni. Arcomat teljesen eláztatták a könnyek, minden porcikám remegett. 

-Sajnálom.~Hajtottam le a fejem és futni kezdtem, olyan gyorsan ahogy csak tudtam. A biztonsági őr megállított, gyorsan átnézett és már siettem is tovább. A repülőn leültem arra a helyre ami a jegyemen állt. Fejemet az ablaküvegnek döntöttem és halk zokogásban törtem ki. Szemeimet összeszorítottam, alig vártam, hogy végre elinduljon a repülő.

-Kicsikém.~Oldalra néztem, ahol egy öregnéni ült mellettem. 

-Nem akarok beleszólni, de láttam, hogy faképnél hagytad a fiatalembert. Tudod, én öreg vagyok már, és megéltem ezt azt. Megtanultam az élettől, hogy a szeretetnél semmi sem fontosabb. Nem tudom, hogy miért hagytad ott, de ha szereted, akkor menj vissza hozzá. A gép még nem indult el, most még választhatsz. Még választhatod őt. Nincs fontosabb annál mint, hogy szeressünk és szeretve legyünk. A fájdalmat, a megbántottságot el kell engednünk, mert csak hátráltatnak, adj elég helyet a szerelemnek. Ne félj tőle. A választás a te kezedben van, választhatsz úgy, hogy itt hagyod, de azt lehet, hogy örök életedben bánnád. Gondolj bele, hogy mennyi szép évet halasztasz el, egy hülyeség miatt. Nincs olyan dolog amit ne lehetne megbeszélni. ~Mosolygott a néni. Arcomat vissza fordítottam az ablak felé. 

-Nem mehetek vissza hozzá. ~Suttogtam és szemeimet szorosan összezártam, nem akartam tovább sírni, de nem bírtam megállni. Kinyitottam őket és akkor észre vettem, hogy a csúnya felhők között, a nap egyik sugara utat tört magának, és egy csíkban bevilágította az égboltot.

-Látod. Ő utat tört magának, mert itt szeretne lenni. Hát nem gyönyörű? ~A néni felé fordultam, és sírva egy puszit nyomtam az arcára.

-Köszönöm.~Hálálkodtam. Felugrottam a helyemről, és szaladtam a kijárat felé. Úgy siettem, mintha az életemért futnék. Minden perc olyan fontosnak tűnt.

-Héé. Most már nem mehet ki.~Állt elém egy biztonsági őr, de utat törve magamnak elszaladtam mellette. Nem állíthatott meg senki és semmi. Rohantam az emberek között. Alig láttam valamit, látásomat elhomásolyították a könnyeim. A levegőt kapkodva vettem, egyre gyorsabban és gyorsabban futottam. Nem érdekelt kinek megyek neki, minél előbb a szerelmem karjaiban akartam lenni. Mikor a távolban megláttam alakját, óriási melegség öntött el.

-Harry~Kiabáltam, hangom ijedt és határozott volt egyszerre. Felém fordult, arca könnyes volt, Louis előtte állt, Eleanor pedig Louisba kapaszkodott. Perrie Zaynt ölelgette, Liam Sophit nyugtatta. Niall pedig Violet könnyeit törölgette. Chris Daniell-el beszélgetett. Mindenki meglepődött, mikor meghallották hangomat. Áttörtem magam az ellőttem álló kissebb tömegen. Senki nem értette, hogy mit keresek itt, mikor a repülőn lenne a helyem. Harry nyakába borultam, aki először lefagyva állt egy helyben majd karjait szorosan körém zárta. 

-Istenem.~Húzott magához még szorosabban.

Testem teljesen hozzá simult. Csodálatos érzés volt, az ölelésében lenni. Nyakába temettem könnyes arcom. Úgy szorítottam magamhoz, mint még soha. Felemeltem fejemet, szemeimet kinyitva, megláttam az öregnénit, előttem állt pár méterrel. Mosolyogva nézett minket. Eltátogtam egy "Köszönömöt". A néni egy puszit küldött majd megfordult és elsétált. Innentől minden figyelmemet Harrynek szenteltem. 

-Szeretlek. És igen, leszek a feleséged. ~Bólogattam hevesen.

-Annyira szeretlek. ~Tolt el magától és megcsókolt. Minden érzésünket beleadtuk ebbe a csókba. Éreztem rajta az elmúlt pár hónap hiányát, fájdalmát és mindenek előtt szeretetét. 

-Menjünk haza. ~Suttogta ajkaimra.

-Menjünk. ~Bólintottam. A büszkeségem miatt, majdnem tönkre tettem az egész életem. Nagyon sokat köszönhetek ennek a néninek. Ha ő nincs, most nem itt lennék, a szerelmem karjaiban, hanem egy repülőn. Nem érdekel, hogy mi lesz velünk, hogy hol fogunk élni, csak az, hogy együtt legyünk. Életünk utolsó szívdobbanásáig.

Vége